Miért épp holland?

Noha világszerte 25 milliónyi embernek anyanyelve, a holland mégis “kis nyelv”. A Hollandok és Flamandok ennek tudatában vannak, így mivel kimondottan híresek kereskedelmi és szolgáltatási érzékükről már évszázadok óta igyekeznek idegen nyelveket beszélni, hogy üzlettársaikkal azoknak nyelvén tárgyalhassanak és egyezkedhessenek.

Így a világ leggazdagabb és legsikeresebb országai közé tartoznak.

Mindenki legyen büszke az anyanyelvére, hiszen sem a magyar, sem a holland nyelv nem igazán kicsi: Európában az első tízhez tartoznak, a világ 1500 nyelve között pedig az első harminchoz. Ám nagyon rövidlátóak lennénk, ha elvárnánk, sőt követelnénk, hogy az üzlettársunk – akitől érdemi gazdasági előnyöket várunk – a mi nyelvűnken beszéljen. Ha már saját érdekünk, hogy üzletet kössünk, akkor nekünk kötelezettségünk, hogy a partner nyelvén beszéljünk.

Mivel Magyarország már Európai Uniós tag, a középiskolások, egyetemi hallgatók és felnőttek felől nő az érdeklődés a kisebb, európai nyelvek iránt.

Bízunk abban, hogy Ön is elszánja magát a holland nyelv elsajátítására.

Gerard J.Rysemus

Tovább olvasom

Csatlakozzon már futó
holland tanfolyamaink egyikéhez

Holland kezdő

Szerdánként 17:30Heti egy alkalommalElső nap: 2016. augusztus 31.Érdekel

Nem találja az Önnek megfelelő holland nyelvű tanfolyamot?

Írja meg nekünk, hogy hetente hányszor, hány órában, mely napokon, milyen időpontokban ér rá? Csoportos vagy egyéni tanfolyamra járna szívesen?Megírom

Interaktív tesztek holland nyelvből Interaktív tesztek

A tesztkérdések megválaszolása után lehetősége van elküldeni az Effy nyelviskolának a teszt eredményét. Ez alapján felvesszük Önnel a kapcsolatot és az Ön nyelvtudásának megfelelő tanfolyamot ajánlunk.

Hasznos linkek holland nyelvhez Hasznos linkek