Üzenetét megkaptuk,
hamarosan válaszolunk rá.
Ezeréves barátság, számos közös uralkodó és sok hasonló történelmi esemény köt össze bennünket a lengyelekkel. Idén közösen csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Ismerjük hát meg egymás nyelvét, kultúráját is! Egy kis nyelvérzék, de annál több lelkesedés, kitartás, Lengyelország iránti szeretet, érdeklődés szükségeltetik hozzá... Kezdjük el!
Mint ismeretes, Lengyelország Európa egyik Legnagyobb országa, 38 millió lakost számlál, területe 312,7 ezer km2. Nyugaton Németországgal, délen Csehországgal és Szlovákiával, keleten Ukrajnával, Belorussziával és Litvániával határos, északi szomszédja Oroszország (Kalinyingrád) és a Balti - tenger. Fővárosa a kb. 1.7 millió lakosú Varsó, amely a Visztula két partján terül el. Lengyelország hivatalos nyelve a lengyel, amely a szláv nyelvcsaládba, azon belül is a nyugati szláv nyelvek közé tartozik. Legközelebbi nyelvrokona a cseh és a szlovák nyelv. A lengyelek latin ábécét használnak, többségük római katolikus.
Magyarország és Lengyelország ezer évig volt szomszédos egymással, s egy sajnálatos eseményt (a II. Rákóczi György által Lengyelország ellen indított 1657-es hadjáratot) leszámítva nagyon jó volt a két ország kapcsolata.
A lengyelek ma is kedvelik a magyarokat, nagy tiszteletben tartják azokat a magyar személyiségeket, akik hazájukban fontos szerepet játszottak. Csak példaként is érdemes megemlíteni Nagy Lajos Lányát, Hedviget, akit 1384-ben-ben lengyel királynővé koronáztak. Apja udvarából hozhatta magával Lengyelország akkori fővárosába, Krakkóba a lovagi kultúra szeretetét. Az 1364-ben Nagy Kázmér által alapított (későbbi Jagelló) Egyetemért sokat tett Hedvig. Kérésére IX. Bonifác pápa engedélyezi a teológiai kar megnyitását. A XIV. sz. folyamán válságba jutott egyetem céljaira pénzt is gyűjtött, s a fiatalon (mindössze 26 évesen) elhunyt Hedvig mindenét az egyetemre hagyta.
Folytathatnánk a sort Báthory Istvánnal, aki erdélyi fejedelem és lengyel király volt, s Krakkóban, a királyi vár (Wawel) kriptájában van eltemetve, vagy II. Rákóczi Ferenccel, vagy a XIX. sz. szabadságharcosaival (Bem, Dembiński)... Lengyelország számos meglepetést, magyar vonatkozású emléket, legendát, és sok - sok szépséget tartogat az arra kíváncsiaknak.
Dür Éva
Jelenleg nincs lengyel nyelvű tanfolyamunk, de írja meg nekünk, hogy hetente hányszor hány órát szeretne lengyel nyelvet tanulni, mely napokon, milyen időpontokban ér rá, hány fős csoportba járna szívesen stb.
Interaktív szintfelmérő tesztek lengyel nyelvből
A tesztkérdések megválaszolása után lehetősége van elküldeni az Effy nyelviskolának a teszt eredményét. Ez alapján felvesszük Önnel a kapcsolatot és az Ön nyelvtudásának megfelelő tanfolyamot ajánlunk.
I. Túlélő szint II. Alapfokú vizsgaszint III. Alapfok után IV. Középfokú vizsgaszintMunkalehetőségek lengyel nyelvet beszélőknek
Beszerzést támogató munkatárs (lengyel nyelven) Pénzügyi szolgáltatással foglalkozó Partnerünk számára keresünk az áfa könyvelési csoportba munkatársakat, ahol kimagasló szakmai háttér, izgalmas multikulturális környezet és fejlődési lehetőséget biztosító álláslehetőség várja Önt! Megbízónk üzleti folyamatok támogatását végzi ügyfelei számára főként pénzügyi, beszerzési és HR területen. Amennyiben fejleszteni szeretné tudását nemzetközi környezetben ezeken a területeken, küldje el hozzánk jelentkezését! Munkavégzés helye: Budapest A megpályázandó munkakör feladatai: A leendő munkatársak felelősek a beszerzési és adminisztratív folyamatok támogatásáért. A pozíció szempontjából fontos szerepet tölt be az adott (lengyel és angol) nyelveken való kommunikáció, amely segíti a szükséges információk beszerzését, a leendő kollégák támogatását, illetve a társegységekkel való kapcsolattartást. A munkaadója elvárásai: - felsőfokú végzettség (előny gazdasági diploma) - legalább erős középfokú ANGOL + folyékony LENGYEL nyelvismeret - előny néhány hónapos adminisztrációban, ügyfélkezelésben és beszerzésben szerzett tapasztalat. Pályakezdők és tapasztalattal rendelkező pályázók jelentkezését egyaránt várjuk! Amiért érdemes megpályáznia a pozíciót! - nagy múltú, szakmai hírnévvel rendelkező multinacionális csapat - lehetőség egy teljesen újonnan létrejövő csapatban kiemelkedő szakmai tapasztalat szerezésére - nyelvtudás kamatoztatása, fejlesztése multikulturális, stabil, barátságos és fiatalos munkakörnyezetben, modern munkakörülmények között - szakmai képzéseken, tréningeken való részvétel - versenyképes bérezés és juttatási csomag (teljesítmény bónusz, étkezési hozzájárulás, BKV bérlet). Várom jelentkezését! Amennyiben felkeltette érdeklődésed a pozíció és szívesen hallanál a lehetőségről bővebben, küldd el magyar és angol nyelvű jelentkezésedet a tesk01@tesk.hu email címre a TESK-3175-11 jeligével! AP Analyst with English and Greek Responsibilities Our client is a global, broad-based health care company devoted to discovering new medicines, new technologies and new ways to manage health. they have sales, manufacturing, research and development, and distribution facilities around the world, close to where their customers need them to be. • Check the process of booking, documenting, and follow-up of vendor invoices accurately and in time in accordance with internal controls • Take active part in month-end closings • Keep contact with customers and the company's other division • Handling complaints related to the AP processes Requirements • Excellent command of English and Greek • Experience in AP Specialist position in SSC environment • Strong working knowledge of MS Office • College or university degree Please Contact. Eszter Szabolcsi Tel: +36 1 8833 514 E.: eszter.szabolcsi@reedglobal.comHasznos linkek lengyel nyelvhez
Szó tanuló kártyák Vannak fenn mások által már elkészített kártyák, ezekből is tanulhat,kiegészítheti a már készeket,de csinálhat sajátokat is, hiszen szerkesztő program is van hozzá. :-) Európai Irodalom Éjszakája Az Európai Irodalom Éjszakája 15 európai kulturális intézet bevonásával jött létre, az EUNIC - az Európai Kulturális Intézetek hálózata - és az Európa Pont szervezésében. A Margó Fesztivállal karöltve újfajta irodalmi élményt szeretne nyújtani; a kortárs európai irodalom különleges helyszíneken, alternatív előadásmódban jelenik meg ezen az estén.j Polska rulez! fesztivál 2007 óta immár hivatalosan is szeretjük egymást, hiszen március 23-a a lengyel-magyar barátság napja. A "Polska _rulez!" fesztivál keretében három napon keresztül, három helyszínen koncerteznek lengyel zenekarok, lengyel dj-k pakolják a lemezeket, lengyel filmeket vetítünk, sőt egy valódi lengyel ételspecialitásokat is kóstolhatunk ebből az alakomból. Kiállítással és live act-tel mutatkozik be a Nowa Huta Export, és megismerhetitek a Warsaw Car Killers őrült bringásait is. Quizlet Netes szókártya készítés több nyelven, több témakörben Globiwalk A valódi vendéglátás. :-) Ha bejelentkezik, vendég és vendéglátó is lehet. Couchsurfing Ugyan az mint a globiwalk. :-) Bábel Mátrix Egy kis irodalom több nyelven, gyakorlásra vagy mert olvasni jó. Varsói Magyar Nagykövetség Kurna Chata Az egyik legjobb és legolcsóbb hely Krakkóban :-) Europass Nyelvi útlevél, önéletrajzminták 22 nyelven Klaviatúra Ha nem állítaná át gépét más nyelvre jól jön ez az online klaviatúra Hangos szótár online szótár kiejtéssel