A Stúdió
Az Effy Stúdió egy budapesti nyelviskola, mely a belvárosban, a Blaha Lujza téren indít rugalmas órarenddel mini csoportos nyelvtanfolyamokat, illetve igény esetén magánórákat szervez 42 különböző nyelv, köztük számos ritka nyelv elsajátításához.
Az Effy Stúdió nyelvoktatási tevékenységgel immár 35 éve van jelen a hazai nyelvoktatási piacon, melynek egyik folyamatosan fejlődő szereplője. Egy falat beterítő mennyiségű képeslap az irodában azt mutatja, hogy tanulóink szétkerültek a világba, és gondolnak ránk.
Tanáraink nemcsak nyelvet oktatnak, hanem megidézik az adott ország hangulatát, segítenek közelebb kerülni, megbarátkozni úgy a nyelvvel, mind az emberekkel.
Nyelvek
Több, mint negyven nyelv, több, mint 20 év tapasztalat. Jelenleg a következő nyelveken oktatunk:
Angol, arab, bolgár, cseh, dán, finn, francia, ógörög, újgörög, héber, hindi, holland, horvát, japán, kínai, latin, lengyel, magyar, mongol, német, olasz, orosz, perzsa, portugál, román, spanyol, svéd, szanszkrit, szerb, szlovák, szlovén, tibeti, török, ukrán
Keressen elérhetőségeinken hogy bármelyik felsorolt nyelven új csoportot indíthassunk, vagy egyéni órákon oktathassuk!
Hungarian as a second language – egyéni és csoportos óráink is előrhetőek már a studióban!
órák
Van úgy hogy speciális a cél, az időbeosztás. Van hogy az embernek kevés ideje marad felkészülni. Külföldre megy, vizsgázik vagy állásinterjúra hívják. Ilyenkor egyszerűen nincs ideje arra hogy más tempójához igazodjon. Mert persze sokat segíthet egy másik látásmód, szórakoztató csoportban tanulni, új barátokhoz, információkhoz juthatunk.
Ha online óráinkat választja, Mátészalkáról vagy New Yorkból éppúgy tanulhat nálunk. Anélkül képezheti tovább magát, hogy elhagyná munkahelyét, így ha szükség van Önre, egy pillanat alatt rendelkezésre állhat. Nem igényel különösebb számítógépes ismereteket így idősebbek és fiatalok is könnyedén elkezdhetik.
tesztek
Próbálja ki nyelvtudását!
Töltse ki tesztjeinket, hogy a megfelelő csoportot ajánlhassuk Önnek,
vagy csak úgy, saját örömére!
A tesztek kitöltésére nincs időkorlát!
A tesztkérdések megválaszolása után lehetősége lesz a teszt részletes kiértékelését elküldeni az Effy nyelviskolának. Az eredményei alapján felmérjük nyelvtudását és megfelelő oktatási formát kínálunk Önnek.
Tanáraink
Vannak olyan nyelvek, amelyeket nagyon kevés nyelviskola oktat. Az Effy Studió oktatói sok éves tapasztalattal tanítanak olyan különleges – akár élő, akár holt – nyelveket, mint például a Bibliai Héber, a Hindí, a Perzsa, a Szankszkrit, a Janpán, az Ógörög és még sokat sorolhatnánk. Vegye fel velünk a kapcsolatot, ha különleges nyelvet szeretne tanulni, vagy ha speciális nyelvi segítségre lenne szüksége!
Hallgatóink véleménye
Studió Bérlés
Lehetőség van arra, hogy termeinket oktatásra, előadásra, céges továbbképzésre bérbe vegye. Keressen minket, hogy megtaláljuk a legoptimálisabb megoldást!
További hasznos linkek
Több, mint 20 év alatt, nagyon sok diákkal és nyelvvizsgával a hátunk mögött még mindig találunk új információkat, melyeket hasznos elolvasni!